Giesswein Sándor a Szent István Akadémia első elnöke

A Szent István Akadémia főtitkára, Papp Károly 1938-ban így jellemezte Giesswein Sándort: „Boldogult Giesswein Sándor első elnökünk tudvalevőleg hasonlatait szerette a természettudományok és a technika köréből venni, így Akadémiánkat is gépezethez hasonlította, amelynek a munkamegosztás céljából négy osztálya van, mindmegannyi osztályelnökkel és osztálytitkárral és a gépezetet mozgató főtitkárral. A kissé szokatlan hasonlat szerint főgépészünk lelkesedéssel fogott feladatához…” Ebből egyrészt egy sokoldalú, a természettudományokra, a modern élet vívmányaira is nyitott pap képe bontakozik ki előttünk, másrészt egy óramű pontossággal felépített, jól működő szervezet, amely a hazai katolicizmus szellemi műhelyeként funkcionált. Ez utóbbi élén állt Giesswein Sándor, aki egyben a Szent István Társulat egyházi elnöki tisztét is betöltötte. Hogyan kapcsolódik egymáshoz ez a két intézmény és milyen irányvonalat adott neki Giesswein Sándor a világháború, majd az újjáépítés időszakában?

A Szent István Akadémia megalakulása, feladatai, célkitűzése

A Szent István Társulat kebelében – amelynek jó és olcsó könyvek kiadása révén célja a vallásos hit elmélyítése, a nép széles tömegében a műveltség szintjének emelése, nemzettudatának növelése volt –, 1887-ben állítottak fel egy tudományos és irodalmi osztályt. Ennek élén a mindenkori társulati elnökség állt. Az osztály tagjaiból verbuválódott a Társulat által kiadott könyvek írógárdája és azok szakbírálói, valamint kéthavonta nyilvános felolvasóüléseket is rendeztek. Ezen kívül a Katholikus Szemle című folyóirat számára írtak cikkeket. Az osztály felolvasó ülésein Giesswein Sándor is többször adott elő.

Ebben a tudományos és irodalmi osztályban merült fel 1915 elején, hogy a katolikus tudósok hatékonyabb összefogása, a korral történő haladás, a katolikus mozgalmakkal élénkebb érintkezés érdekében alakuljanak a Társulat keretén belül működő Szent István Akadémiává. Giesswein Sándor nyomban a kezdeményezés mellé állt és megnyerte ügynek Csernoch János hercegprímást. Ezek után március 18-án az osztály ülésén elhatározták a szervezet reorganizációját és ügyrendjének átdolgozását. Az akadémia intézeti önállósága teljesebbé tételére leszögezték, hogy az Akadémia maga választja meg elnökét. A Szent István Akadémia megalakulását a Szent István Társulat 1915. november 29-ei rendkívüli közgyűlésén hagyta jóvá.

1916. január 20-án Giesswein Sándort egyhangúan a Szent István Akadémia elnökévé választották, a főtitkári pozíciót pedig Reiner Jánossal töltötték be. Giesswein köszönőbeszédében leszögezte az útjára induló szervezet alapelveit, felvázolta jövőbeli feladatait. Meggyőződése az volt: „A mi igazán katolikus, azaz egyetemes akar lenni, annak nem szétválasztó, hanem egyesítő, egybekapcsoló energiát kell kifejtenie. A mi társulati osztályunk autonóm akadémiává nőtte ki magát, hogy a jelen viszonyok centrifugális irányzatában a katolicizmus hagyományos erejével kapcsolatokat teremtsen és erősítsen meg, melyek a mi nemzeti érvényesülésünket is hatványozzák.” Úgy vélte, hogy fontos szerepe jut abban az Akadémiának, hogy összekötő kapocs legyen Kelet és Nyugat között, „a magyar szellemi kultúrának itt a közvetítő, áthidaló szerepet kell vinnie, amire a magyar nemzetet földrajzi helyzete és történelmi hagyományai predesztinálják”. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a katolikus tudományosság külföldi szervezeteivel kapcsolatba kell lépni, s hangsúlyozta, hogy az akadémiává válás lehetővé teszi, hogy ennek során kellő súllyal és tekintéllyel tudjanak fellépni. Ezek mellett természetesen a hazai tudományos élet prominens intézményeivel sem felejtette el felvenni a kapcsolatot, több hazai tudományos intézetnek üdvözlő levelet küldött.

Giesswein Sándor felszólalásai a háború éveiben

A Szent István Akadémia együttes üléseit az elnök, Giesswein Sándor nyitotta meg, a jelentős évfordulók, meghatározó történelmi események alkalmával fel is szólalt és állást foglalt megnyitó beszédében. Ezek alkalmat adtak számára, hogy irányt mutasson az Akadémia tudós társadalmának – és rajtuk, munkásságukon keresztül egy szélesebb néprétegnek – a nehéz időkben, s arra is, hogy kifejtse meggyőződését nem csak a nemzetek és tudomány, háború és kultúra témákban, hanem egy-egy elejtett, de célzott tartalmú mondattal a szociális kérdésről, sőt még a feminizmusról is. Ezeket a megnyilatkozásait szeretném most sorra venni, a leginkább jellemző gondolatsorokat szó szerint is idézve.

Első megnyitó beszédében 1916. március 23-án a természet- és társadalomtudományok egymáshoz való viszonyát, feladatait fejtegette. Az akadémiai tagokhoz intézett üzenetének lényege: az I. világháború a megzavart társadalmi egyensúly következménye, egy etikai kataklizma, amely új rendezés után kiált. Ebben az új világrendben több társadalmi és nemzetközi igazságosság kell. „Az igazságosság pedig etikai arányosság, etikai harmónia. S ezt megteremteni legyen legszebb hivatása a tudományok művelésének, mert bár az etikai kérdések a szellemi vagy történelmi tudományok körébe esnek, a tudományok szoros kapcsolata, minden differenciációjuk dacára, nagy közös munkát igényel. S ez a munka legyen a Szent István Akadémia első feladata.”

1916-ban az Akadémia elnökeként I. Ferenc Józsefet búcsúztatta gyászbeszédében.

Az évfordulókat szinte mindig összekapcsolta valamilyen szálon a jelennel, olyan formában, hogy a múlt valamilyen tanulságot hordoz. Shakespeare és Cervantes halála 300. évfordulójának ünneplésekor megnyitó beszédében két akkori világhatalom vetélkedését vázolta: egyikhez tartozott Shakespeare, a másikhoz Cervantes. Viszont ahogy fogalmazott: „van világuralom, melynek határai nem esnek korlátok közé, mely, ha barbár utódok romok alá temetik is, újból föléled, ez a kultúra, a szellem világuralma, mely sohasem veszti el a rinascimento csiraképességét.” A kultúra tehát – melynek mindkét író meghatározó alakja volt – felülemelkedik a materiális versengésen. Kortársa, Mihályfi Ákos egyenesen úgy írta le, hogy a szellem világuralmáról beszélt.

Ugyanebben az évben április 22-én Arany János születésének 100. évfordulóját ünnepelte az Akadémia. A megnyitó beszédet szintén Giesswein mondta. Abból indult ki, hogy „az európai műveltség világát tomboló vihar veszi körül”, a tudományt a két szövetségben tömörülő emberiség pusztításra, egymás ellen használja. Ezzel szemben a művelt emberek meggyőződése, hogy az „az igazi győzelmet a szellemiség terén kell kivívni”, gazdasági, szociális, kulturális téren a jövőbe kell tekinteni. Úgy véli, hogy „a legmostohább idők között sem szabad egy nemzetnek sem két dologról megfeledkeznie: a múltról és a jövőről. Amely nép csak a jelennek él, amely nem emlegeti és nem ismeri őseinek nagyságát, törekvéseit és amelynek nincsenek nemes céljai, melyeket elérni akar, nincsenek eszméi és nincsenek vezérei, kik a népet ez eszmékért lelkesíteni tudják, azt a népet a legszerencsésebb körülmények sem tudják naggyá tenni.” A magyar nemzet igyekezett e követelménynek megfelelni: nem csak a csatatéren jeleskedett, hanem szellemi és kulturális téren is. Az újjáépítés munkájából az Akadémia is szeretné kivenni a részét, nyitva az általános európai kultúra irányába, megteremtve „a nemzeti géniusz és nemzetközi kultúra között a kellő harmóniát”. Erre volt példa a múltból Arany János.

Ugyanez a gondolatsor köszön vissza Giesswein 1918. április 21-ei ünnepi ülésén elmondott beszédében, ahol szintén a nemzetek közötti összefogást hangsúlyozta. Beszédében mind a „színtelen és jellemtelen” kozmopolitizmust mind a rövidlátó, magát túlbecsülő és másokat lekicsinylő sovinizmust elítélte. Helyette úgy vélte, hogy a geopolitikai egységben élő kisebb nemzeteknek ideopolitikai egységet kellene alkotnia, mivel ez a feltétele a fennmaradásuknak. A szándék nemes, azonban ellentétes tendenciák érvényesülnek: a Monarchia nemzetiségei 1918 áprilisában jelentették ki a római kongresszuson, hogy nem akarnak megmaradni a birodalom keretein belül.

Végül meg kell említenünk az Akadémia első elnökének nagylelkű felajánlását is: 7500 Koronás alapítványt tett hadikölcsön kötvényben olyan megjelent társadalomtudományi művek díjazására, amik tudományos értékkel bírnak és „a szociális problémák és reformok valamelyikét konstruktiv irányban fejtegetik”. A felajánlásban felsejlik a keresztény szociális politikus. Elsősorban olyan művekre gondol, amelyek „a nemzetközi megértést előbbre viszik, a nemzetközi jogot fejlesztik s így a tartós béke lehetőségét előmozdítják.” A díjra – melyet az alapítvány kamataiból 5 évente terveztek kiosztani – felekezeti különbség nélkül lehetett pályázni.

A Szent István Akadémia élén az I. világháború után

Az Akadémia elnöke a világháborút, forradalmakat és azok nyomán elterjedt eszméket 1920. április 25-ei beszédében értékelte és egyben kifejtette a jövőre vonatkozó elképzelését is. A keresztény kultúrát egybekapcsolta szociális programjával: „A keresztény kultúra az egyéni öntudat egocentrizmusát a szeretet misztériumával egyensúlyozza, s ebben áll az ő nagy szociális ereje. Ezzel az energiával változtatja meg a keresztény eszme, nem kataklyzmaszerűleg, hanem folytonos, lassú, de biztos munkával a szociális struktúrát, amely tekintetben a kereszténység legszebb szociális vívmányai közé tartozik a rabszolgaságnak, mint intézménynek az eltörlése és a nő emancipációja.” Ezek a nagy tettek pedig a kor szociális problémáit is megoldáshoz vezethetik. Meggyőződése, hogy az osztályok és fajok közti ellentétet el kell simítani. „Erre az igazi, a kiengesztelő és az aktiv cselekvésre ösztönző keresztény kultúrára van ma szüksége Európának, mert csak ezzel lehet megteremteni a népek szövetségét és erre van szüksége a száz sebből vérző Magyarországnak, mert csak ez alkothatja meg az osztályokat és fajokat egyesítő s mindenkinek jogait tisztelő nemzeti egységet.”

Az utolsó nagy beszédét október 24-én Szent Jeromos halálának 1500 éves évfordulóján az újonnan kinevezett budapesti apostoli nuncius jelenlétében mondta. Ebben sem hazudtolta meg felfogását: a kelet és nyugatot összekapcsoló Pannonia szülötteként mutatta be Jeromost.

1921 márciusában bizalmatlansági indítványt nyújtott be ellene az akadémikusok egy része. Indoklásukban konkrétumként felhozták, hogy az Aurora főszerkesztője lett a világháború után, amelyben a forradalmakban kompromittált egyének is publikáltak, valamint 1919-es „Történelmi oktatás a nemzetek szövetsége szolgálatában” című cikkének tartalmát, s azt, hogy a bizalmatlanság a működést ellehetetleníti. Utóbbi cikkben a pacifizmus, nemzetközi összefogás hirdetése jelent meg, mely eszméket teljesen más okokból olyan mozgalmak is zászlajukra tűzték, amelyek korántsem a keresztény kultúra összetartó erejében bíztak. Alapvetően jóindulatú meggyőződésének ezekkel összemosása vezethetett leváltásához. Az Akadémia létrehozása és elindítása körüli érdemeit azonban nem vitatták, sőt köszönetüket jegyzőkönyvben megörökítették.

 

Tóth Krisztina

 

A cikk írója a Barankovics István Alapítvány Kereszténydemokrácia Tudásbázis kutatócsoportjának és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport munkatársa.

Szakirodalom:

  1. Andor József: Szent István Akadémia. In: Élet 1915/44. 1058. old.
  2. Horváth Jenő: A magyar kérdés a XX. században. I. Felelősség a világháborúért és a békeszerződésért. MTA, Bp., 1939.
  3. Mészáros István: A Szent István Társulat százötven éve. 1848–1998. SZIT, Bp., 1998.
  4. Mészáros István: Nagymúltú szellemi műhelyünk: A Szent István Társulat. In: Katolikus Szemle 1990/3. 239–262. old.
  5. Mihályfi Ákos: Giesswein Sándor emlékezete. (A Szent István Akadémia együttes ülésén. 1924. november 14.). In: Mihályfi Ákos: Mihályfi Ákos beszédei. II. kötet. Társadalmi beszédek. SZIT, Bp., 1929. 269–302.
  6. A Szent-István-Társulat tudományos és irodalmi osztályának szervezete. In: Katholikus Szemle 1887/2. (Melléklet) 47. old.
  7. Szent István Akadémia Értesítője 1916, 1917, 1918, 1919, 1920, 1921, 1927, 1938.

2021. február 12.