A megtérés, mint a cigány integráció egyik alternatívája - 1. rész

A roma társadalom integrációjának fontosságát, ez alatt főleg a fiatal korosztályt értve, nem lehet elégszer hangsúlyozni napjainkban. A hátrányos sorsú gyermekek felemelkedését a magyar állam az oktatás útján, az egyházak pedig a pasztorációval próbálják előmozdítani. Annak ellenére, hogy az oktatáspolitika törekvései hatására egyre nagyobb számban jutnak cigány fiatalok szakmához, érettségihez és diplomához, ez még így is messze elmarad a többségi társadalom mutatóihoz képest. Jól látható, hogy a cigányok integrációjában az oktatáspolitika hosszú távon eredményes befektetésnek minősül, ezzel szemben úgy tűnik, hogy az egyházak cigánypasztorációs törekvései lényegesen gyorsabb és radikálisabb változást tudnak előidézni a cigány közösségek életében. Persze, e téren sem lehet egyenlőségjelet tenni a különböző keresztény felekezetek közé. A Római Katolikus Egyház, mint a legnagyobb tömeget a táborában tudó szervezet lassabban reagált és az utóbbi néhány évben fektet kiemelt figyelmet a cigányságra, ezzel szemben az új protestáns gyülekezetek lényegesen hamarabb fordultak feléjük, és méreteikhez képest jelentős eredményeket is tudhatnak maguk mögött.[1]
Két részes írásunkban e kérdéskör néhány aspektusát mutatjuk meg, arra kérdésre keresve a választ miként lehet a cigány pasztoráció a roma integráció eszköze. Ezúttal a pasztorációs programokat tekintjük át, a következő részben a megtérés néhány – az integráció szempontjából releváns – elemét vizsgáljuk megtért roma fiatalokkal készített interjúk alapján.

Cigánypasztoráció

Az egyház szerepe minden korban példaértékű és nagy horderejű volt, soha sem csak a templom falain belülre korlátozódott, hanem jelentős társadalmi és szociális missziót is betöltött és betölt mind a mai napig. Igyekszik az élet minden területén jelen lenni, és aktívan részt venni a társadalmi feladatvállalásokban, mint ahogy teszi ezt romák felkarolása ügyében is. Kutatásom e részében a különböző keresztény felekezetek cigánypasztórációs és – cigányok közötti missziós munkásságát vizsgálom meg, ezek történelmi hátterét, integrációs irányelveiket, és tevékenységük hatásának sikerességét.

„A cigányság egy önálló nép, sajátos adottságokkal, történelemmel. Csak a sajátos jegyek figyelembevételével vihetjük az evangéliumot körükbe.” - írja Dúl Géza az cigányság evangelizációjáról szóló munkájában.[2] A szerző a Váci Egyházmegyéhez tartozó Valkó plébánosa, a Római Katolikus Egyház országos cigánypasztorációs referense. A cigánypasztoráció a roma közösségek célirányos lelki gondozása a Római Katolikus Egyházon belül, ugyanakkor fontos szegmensét képezi a cigányság felzárkóztatását célzó társadalmi programoknak is. A cigánypasztoráció tulajdonképpen Krisztushoz, az egyház közösségéhez, a szentségekhez történő vezetés, de csak ott lehetséges, ahol befogadó emberi szívvel, baráti közösséggel találkozik a hitet kereső. Begyógyulhatnak emberi méltóságán esett sebei az Isten szeretetével és igazságaival való találkozásában.[3]

Irányelvek

„Az Egyház nem tudja, és nem akarja átvállalni az állam felelősségét a cigányság mindennapi megélhetésének és a társadalomban beilleszkedésének súlyos gondját” - jelenti ki az „Irányelvek a cigánypasztorációban” c. dokumentum, de mindjárt hozzáfűzi, hogy „az Egyház maga is részt akar vállalni benne”.[4] Ennek az egzisztenciális életfeltételek hiánya elleni küzdelem a legközvetlenebb módja, a segélyek biztosítása (élelmiszer, ruha, pénz). Amikor a lelkipásztor az evangélium jó hírével akar közeledni a cigánysághoz, nem hagyhatja figyelmen kívül az emberi élet legelemibb feltételeiknek hiányát.  Az emberi segítségnyújtás másik nagy területe az emberi fejlődés elősegítése. A cigányoknak meg kell tanulniuk az őket körülvevő társadalommal érintkezni, olyan módon, hogy saját kultúrájukat, kulturális, etnikai identitásukat ne veszítsék el, sőt továbbfejlesszék. Nem asszimilálni (beolvasztani), hanem integrálni (befogadni) kell kultúrájukat. Ugyanakkor a cigánypasztoráció célja a többségi társadalom részéről a befogadás elősegítése is. [5]

Érdemes külön pillantást vetnünk a hazai katolikus cigánypasztoráció egyik központjának, a Ceferinó Ház missziójának céljaira. Egyrészt, természetszerűleg fontos az evangelizációs munka. Ezen belül a meglévő helyi evangelizáló kezdeményezések fölmérése, a közöttük lévő kapcsolat kiépítésének elősegítése. Kiemelt feladat az ún hídcsoportok, cigányok-nemcigányok közötti közösség építése. az evangelizációs csoport(ok) képzése, továbbképzése, amely képes a cigányok-nemcigányok közötti egyenrangú, testvéri közösségre mintát adni a környező társadalom számára.  Az evangelizációs tevékenységen belül szükséges a cigány és nem cigány lelkipásztori munkatársak képzése, az evangelizáló lelki napok, lelkigyakorlatok szervezése, a lelki továbbképzés a cigány csoportok számára, továbbá a plébánosok szentség-kiszolgáltatási gyakorlatának segítése a cigányok szentségekhez járulásában, a zarándoklatok szervezése, hagyományos zarándokhelyek „evangelizálása”, illetve a liturgiában, paraliturgikus formákban keresni az inkulturáció lehetőségeit. Második fő terület a kulturális, tudományos szellemi előkészület, a társadalmi kiengesztelődés elősegítése. Ennek alapjai tárgyilagos, szociológia fölmérések kell, hogy legyenek az egyházmegye településein a cigányok létszámáról, a helyi társadalomban betöltött szerepükről, helyzetükről.

A katolikus egyház országszerte megtalálható a településeken. Cigány missziós sikereket is ért el, ám azt is észre kell venni, hogy viszonylag későn, jórészt csak az utóbbi tíz évben kezdett szervezett, összehangolt, egységes cél alapján működő cigánypasztorációs tevékenységbe. Ezt mutatja az is, hogy ha katolikus cigánypasztorációról beszélünk, akkor a katolikus egyház országos jelenlétéhez képest kevés a felemlíthető példák száma, illetve ha példákat emlegetnek, rendszeresen ugyanazok a szereplők (elsősorban Cursillo, Szendrőlád, Hofher József atya, Dúl Géza, Székely János, újabban a roma szakkollégiumok) kerülnek elő. Ezek közül külön érdemes szólni Szendrőládról, ahol kiemelkedő (a helyiek bevallása szerint több mint 500 fő) a cursillo-s hétvégén részt vett cigányok száma. A Cursillo egy Spanyolországból eredő katolikus lelkiségi mozgalom, amely a kisegyházakhoz hasonlatos módon erősen figyel az egyházi életből korábban kimaradt szegényekre, etnikai kisebbségekre, deviánsnak megbélyegzett társadalmi csoportokra.[6] Külön vesznek részt rajta a férfiak és a nők, hogy az oldott, őszinte, baráti légkör gyorsan alakuljon ki. A tanfolyam három napig tart, a résztvevők száma 25–35 fő körül van. Összesen már több száz cigány származású ember vett részt a tanfolyamok valamelyikén. A cigány résztvevők számára az egyik alapvető élmény, hogy elfogadja és befogadja őket a közösség. A szeretet hatására rádöbben saját értékeire, és benne is kialakul a másik elfogadására irányuló készség. A régi környezetébe visszatérve kovászként működik, tud elfogadni, szeretni és másokat is erre indít.

A másik fontos település Hodász. A település görög katolikus cigányainak saját templomuk van, ahol anyanyelvükön vesznek részt a szent liturgián. Jelenleg Hodászon már roma közösségi ház, és a cigányok számára épült idősek napközi otthona is működik. A kezdeményezés elindulásánál Sólya Miklós és Mosolygó Béla görög katolikus lelkészek bábáskodtak, a jelenlegi plébános Gelsey Gábor. Mindkét falu közössége aktív résztvevője a máriapócsi cigány búcsúnak.[7] Ezek alapján leszűrhetjük, ahogy Dúl Géza is fogalmaz tanulmányában, hogy a Római Katolikus cigánypasztorációban közreműködő intézmények és közösségek kivétel nélkül alulról jövő kezdeményezések. Papok, szerzetesek és világi hívők kezdeményezései, akik az adott helyi igények alapján a lehetőségekhez igazodva végzik munkájukat. Példaértékű a roma szakkollégiumok megalapítása az esélyteremtés jegyében, hogy minél több roma értelmiségit neveljen ki az ország. Szintén figyelemre méltó az identitás erősítése az egyház részéről a Biblia cigány nyelvre való lefordítása által és a roma nyelvű istentiszteleti alkalmak meglétével, viszont továbbra sem sikerült feloldani az idegenség érzését a roma hívőkben, a szeparáció továbbra is fennáll a kisebbségi és többségi felekezeti tagok között. (Arról számoltak be a szendrőládi cigány kórus tagjai is, hogy hosszú időn keresztül kinézték őket a szentmisékről, sokáig nem is engedték leülni őket.) Az evangelizálás hatása sem volt minden esetben mélyen meggyökerező, hiszen voltak, akik alig hagytak fel régi szokásaikkal, illetve, hogy ha valamilyen más, esetleg karizmatikus felekezet érkezett a településre, sokan tértek át a katolikus hitről.

Iovanovici Afrodita


[1] Gyetvai Gellért-Rajki Zoltán: Cigány missziós mozgalmak hatásai Magyarországon Cigány Módszertani és Kutató Központ, Békés, 2014. 43.o

[3] Dúl Géza: A cigányság evangelizációja 2017.01.17 a cigánypasztoráció céljai egy egyházban az „Irányelvek a cigánypasztorációban” c. vatikáni dokumentum alapján a következők 2017.01.10

[4] Irányelvek a cigánypasztorációban Vándorlók és Utazók Lelkigondozásának Pápai Tanácsának dokumentuma Róma, 2005. december 8.

[6] Szuhay Péter: Sosemlesz Cigányország. Osiris Kiadó Budapest, 2012.